Barion Pixel
 

otherinformációJÓ HA TUDOD!?

2023.09.11.0

HASZNOS INFÓK

 

  1. HÁNY ÉVES KORBAN ADJUK BE A GYEREKET SÍSULIBA?

A mozgástanulás ideális időszaka 4-6 év körül van. Az a gyerek, aki hatévesen kezd el síelni vagy snowboardozni tanulni, pillanatok alatt behozza a pár év hátrányt.

A kisebbeknek (2-3 év) számára a síiskolát inkább olyan síovinak nevezhetjük, ahol síelős közegben játszanak. A gyermek érdekében a kisebbektől jobb, ha nem várjuk el, hogy már kanyarogva lejöjjön vagy megálljon. Írni és olvasni sem tanul háromévesen a gyerek, de jó, ha megfogja a ceruzát, és ügyeskedik vele. A síiskolában is örüljünk annak, ha jól érzi magát, és egészséges, stabil tartást tanul. A korai fékezés, kanyarodás erőltetése akár káros is lehet. Bízzuk a síoktatójára, hogy milyen ütemben haladnak.
Szülőként természetes, hogy azt szeretnénk, hogy a 3-4 éves gyerek velünk közlekedjen. De neki még a kék pályák a megfelelőek. Az ő izomzata még nem elég erős a komolyabb sebesség és a felszerelés okozta erők kivédésére. Védjük meg az ízületeit, és most még mi igazodjunk hozzájuk a síelési szokásainkban!

  1. MI MOTIVÁLJA A GYERMEKET?

A síelés is motiválhatja, de illúzió lenne azt hinni, hogy ez elegendő. Sem a műanyag, sem a havas pálya, sem a mozgás maga nem fogja garantáltan motiválni a gyermeket minden alkalommal. Főleg, ha hideg van, esik az eső vagy fáradtan érkezett az órára. 

A motiválás kulcsszereplője a síoktató és a többi gyerek. Bízzunk a síoktatóban, hagyjuk szabadon dolgozni, és ne támasszunk elvárásokat a haladási ütemmel kapcsolatban. A legfontosabb, hogy a gyerek megszeresse ezt a világot és egészséges mozgásalapokat kapjon. Ha siettetjük, csak rosszat teszünk vele.

  1. SÍELÉSRE ADTAM BE, ÉS MOST MEG A PÁLYA MELLETT JÁTSZANAK… NEM KELLENE VÉGIGSÍELNI AZ ÓRÁT?

A kisgyermekek figyelme hamar lankad. Még ha rettenetesen is élvezik a játékot, 10-20 perc után átváltanak másra. Ha azt látjuk, hogy lecsatolták a sílécet vagy beültek a hüttébe, örüljünk, hogy a síoktató figyeli a gyermekek állapotát, és lehetőséget ad pihenni vagy váltani. Ha minden jól megy, utána újra felcsatolnak és folytatják.

Ha erőltetné, csak azt érné el, hogy a gyerekek elvesztik a kedvüket, megutálják a sítanulást.

  1. AZ ÉN GYEREKEM CSAK ÚGY VAN EL, HA OTT VAGYOK VELE.

Próbáljuk meg elengedni az edzésen a gyermekünk kezét! A síoktatáson menjünk látótávolságon kívülre. Régi tapasztalat, hogy sokkal jobban mennek az órák, ha a gyerekek nem érzik maguk mellett a szülőket. Ha kíváncsiak vagyunk az órára, keressünk olyan lehetőséget, ahol a gyermek nem lát minket vagy vetessük fel videóra!

  1. SZABAD ESŐBEN, ROSSZ IDŐBEN SÍELNI TANULNI?

Mindenképpen! Ne kényeztessük el feleslegesen a gyereket. Testileg és lelkileg is egészségesebb lesz, ha megedződik, ha nem óvjuk túl. Vigyünk száraz ruhát, törölközőt. Sokszor látjuk, hogy az oktató úgy elvarázsolja őket, hogy élvezik a síelést esőben is. Persze tudni kell abbahagyni, de ezt bízzuk a síoktatóra.

  1. KÜLFÖLDÖN VAGY ITTHON?

A kisgyermekeknél a magyar nyelv nagy előny. A műanyag pályákon tanfolyami jelleggel tanulnak a gyerekek, lényegében edzésre járnak. A havas síiskolában intenzív tanfolyamok mennek, pár napig, napi több órában. Lassabb ütemben több ideje van beépülni a mozgásnak, inkább egy sokoldalú fejlesztő edzésként használható a gyermek egészséges szervezete és biztonságos közlekedése érdekében. A havas síiskolákban – főleg a külföldiekben – inkább az a cél, hogy a gyerek hamarabb közlekedni tudjon a családdal, az egészséges mozgás fejlesztése néha kicsit hátrébb szorulhat.

  1. TUDJUK, HOGY MIÉRT ADJUK SÍISKOLÁBA A GYEREKET?

A síelés valójában nem a havon való közlekedés síléccel. A jó síoktatás egy olyan sportfoglalkozás, amely fejleszti a vázrendszerét, ahol megtanítják egészségesen mozgatni a testét, stabilizálni az ízületeit, és megtanítják a biztonságos közlekedés képességeit is (körültekintés, alkalmazkodás, útvonalválasztás, döntési helyzetek feldolgozása stb.). A jó síoktató inkább lassan halad, de ezt építi szisztematikusan. Bízzuk rá ezt a folyamatot, ő a szakember!

  1. HALADÓ A GYEREK. MINEK MENJEN A MŰANYAGRA? TUDNAK NEKI HASZNOSAT MONDANI?

A síoktatás olyan, mint egy edzés, és nem egy autós iskola. Nem csak közlekedni tanítanak meg alapszinten, hanem egy felépített program mentén képességeket fejlesztenek. A gyerekek levegőn mozognak, megtanulják a stabilitási reflexeket, amik felnőtt korukban is védeni fogják az ízületeiket, a térbeli tájékozódást, reakciókat, helyzetfelismerést stb. Jó oktatóval minden tudásszinten lehet fejlődni a műanyagon. Még síoktatóként mi is felállunk rá gyakorolni!

  1. MIT VIGYÜNK AZ ÓRÁKRA?

A síoktatás olyan, mint egy edzés. Sportos ruha a legjobb, nem a farmer vagy a tüllszoknya. Kesztyűt mindenképpen vigyünk, és érdemes tartalékot is betenni.

Egy olyan sapka, ami elfér a bukósisak alatt (nem bojtos). A kabát ne legyen túl hosszú, inkább dzsekit vegyen. Rosszabb időben egy váltóruha is hasznos. Kis harapnivaló, folyadék is jól jöhet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

SUBSCRIBE TO OUR NEWSLETTER!

    SEASON CALENDAR

    Seasons information and special events
    https://nanooksiiskola.hu/wp-content/uploads/2022/10/barion-card-strip-intl__medium-320x26.png

    INFORMATION

    Informations about the operations and policies of the ski school.

    PROGRAMS

    Birthday parties, sports events, special occasions.

    PRIVACY POLICY

    Statement on data protection related to data management.

    SEND US A MESSAGE!

      https://nanooksiiskola.hu/wp-content/uploads/2022/10/barion-card-strip-intl__medium-320x26.png
      all rights reserved © 2022, Nanook síiskola, made by: marvit.hu